Az utóbbi évek során a Juventus rendre megszenvedett a Bajnokok Ligája csoportkörében, azonban a jelenlegi kiírásban nagyszerű rajtot vett, s első két mérkőzését megnyerve, majd némileg megtorpanva, most a Manchester City csapatát fogadja, s egy esetleges győzelemmel komoly lépést tehet a továbbjutás és a csoport első helye felé.
Massimiliano Allegri dolgát számos sérülés nehezíti a kezdőcsapat összeállításában, hiszen Sami Khedira, Roberto Pereyra, Kwadwo Asamoah, Martín Cáceres és Hernanes sem bevethető, azonban az AC Milan ellen a pályát idejekorán elhagyni kényszerülő Patrice Evra már ott lehet a zebramezes kezdő tizenegyben.
A két csapat első összecsapására a D-csoport küzdelmeinek első játéknapján került sor, s az Etihad Stadiumba látogató Juventus erősen vitatható körülmények között került hátrányba, azonban Mario Mandžukić találatával előbb egyenlített, majd Álvaro Morata káprázatos, Del Pierót idéző lövésével kialakította a 2:1-es végeredményt, s győzelemmel, valamint három ponttal tért haza Torinóba.
A mérkőzés játékvezetője a német Felix Brych lesz.
A Juventus 22 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra
Középpályások: Marchisio, Pogba, Cuadrado, Lemina, Sturaro, Vitale
Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.